Blog

„A szőlőfürt meg a többiek” Kreatív pályázat

Pár hete lettem figyelmes egy XXII. kerületi pályázati felhívásra, ahol helyi vállalkozókat kerestek. Kíváncsian néztem utána a részleteknek, és egy nagyon kreatív anyukás csoportra bukkantam, akikkel együttműködve életre hívtuk a Szőlőfürt – 22. Kerületi Vállalkozó Anyukák Szövetségét, hogy meghírdethessük
„A szőlőfürt meg a többiek” Kreatív pályázatot
XXII. kerületi óvódások, iskolások és felnőttek részére.
2018. június 21-én lesz 1 éve, hogy átadták a Budafoki Szomszédok Piaca előtt Csobán András: „A szőlőfürt meg a többiek” című szoboregyüttesét. Örömmel tölt el bennünket, hogy nagyon sokan megszerettétek, összegyűltök, megpihentek, kicsik és nagyok együtt beszélgetnek, játszanak, és fotókat készítenek a gyümölcsök társaságában.
Sok értékes nyereményért lehet pályázni, amelyet a 22. kerületi vállalkozó anyukák ajánlottak fel, a támogatók között ott van a Budafok-Tétény, Budapest XXII. kerület Önkormányzata is.
A Jelel a Babám egy mini elektronikus babajelbeszéd oktatócsomagot ajánlott fel.
Az 1 éves évforduló alkalmából szeretnénk, ha bármilyen művészeti vagy kreatív technika felhasználásával megörökítenétek a szoboregyüttest vagy a kedvenc pillanatotokat, ami a szoborhoz köthető.
BEKÜLDÉSI HATÁRIDŐ: 2018. MÁJUS 31.

(tovább…)

Szél Úrfi

A minap hideg szélben sétáltunk a gyerekekkel, mire Izabella megszólalt: „anya, most ad nekem puszit a Szél Úrfi.” Elmosolyodtam. Milyen „rég” is volt, amikor életre hívtam Szél Úrfit.

Rebeka olyan másfél éves lehetett, amikor (tovább…)

Nyerj babajelbeszéd oktatócsomagot!

NYERJ 10 RÉSZES BABAJELBESZÉD MINI OKTATÓCSOMAGOT!

Ha szeretnéd megnyerni az elektronikus oktatócsomagot, akkor a következőt kell tenned:

  1. Likeold a Jelel a Babám facebook oldalát
  2. Hozzászólásodban írd meg, hogy milyen kortól ajánlott a babajelbeszéd, és jelöld meg egy ismerősödet, aki szerinted szintén örülne az oktatócsomagnak! Több jelölés, nagyobb esély, de akkor külön hozzászólásban tageld mindegyiküket. Kérlek, hogy oda-vissza ne tageljetek!

Sorsolás

10 napon keresztül (11.03.-11.10.), minden második este 21 órakor az addig beérkező összes hozzászóló közül sorsoljuk ki a nyerteseket! (tovább…)

Babajelbeszéd oktatók a Magyarinda Fesztiválon

Puskás Kriszti, a Babakezek – Budapest egyik oktatója, három gyermek anyukája….tavaly csatlakozott a Beszélő Babakezek Programhoz. Középső kislányommal, Izabellával kezdtem el jelelni, amikor ő 6 hónapos volt, és most Kristóffal tanuljuk a jeleket. Amikor a módszert megismertem, egyből beleszerettem!” – olvasható a magyarinda.hu oldalán megjelent cikkben.

A Magyarinda Fesztiválon összesen öt babajelbeszéd oktató tartott előadást. Zentai Katalin (Budapest), a Beszélő Babakezek Program megalkotója, Béczi Bernadett (Pécs), Kovács Andi (Eger), Tolnai Judit (Gyula) és Puskás Kriszti (Budapest). Nagyon örültem, hogy lehetőségem nyílt személyesen is megismerkedni vidéki oktató társaimmal! (tovább…)

Jelel a babám, de nem úgy, ahogyan én

Ebben az esetben azt mondjuk, hogy a baba saját jelet alkotott. Gondolj bele, hogy mennyire fantasztikus dolog ez!

Mi is történik?

  • rájött, hogy a jelek segítségével beszélgetni szeretnél vele,
  • látja ugyan a Te általad használt jelet, de valami miatt, mondjuk, mert nehéz még a kezecskéjének, vagy egyszerűen csak nem tetszik neki, netán mástól más jelet látott ugyanerre a dologra,
  • rájön, hogy ő saját maga is ki tud találni egy jelet, melyet meg is tesz. Nem ritkán nagyon nagy fantáziáról és kreativitásról téve tanúbizonyságot,
  • elkezdi kitartóan mutogatni Neked a saját kis jelét, és várja, hogy leessen a tantusz,
  • ha megérted őt, és a tudomására hozod, akkor rettentően örül ennek.

(tovább…)

Újra itt van, újra itt van…

Napra pontosan fél évvel ezelőtt jelent meg egy cikk, ahol arról adtunk hírt, hogy legkisebb gyermekünk, Kristóf érkezése miatt most egy ideig nem tartok babajelbeszéd tanfolyamokat. Hipp-hopp elrepült ez a pár hónap, Kristóf immáron fél éves „nagyfiúvá” cseperedett, már ő is jelelni tanul. Nővérei, Rebeka és Izabella már alig várják, hogy ők is taníthassák a pici testvérkéjüket!

Mostanra elérkezettnek láttuk az időt, hogy újra Beszélő Babakezek órákat tartsak, (tovább…)

Jelel a babám, de nem értem, hogy mit

Ez teljesen természetes az elején, hisz a kicsik csak eléggé elnagyoltan tudják mutatni a jeleket. Legyünk nagyon figyelmesek a gyermekünk jelzéseit illetően, ha nem tudjuk egyből kitalálni, hogy épp mit akart, akkor mondjuk az alábbit. (tovább…)

Kristóf jelelni tanul

A minap múlt Kristóf kisfiunk 5 hónapos, szépen növöget, igazi kis vasgyúró. Pár hete arra lettem figyelmes, hogy egyre többször látom megcsillanni szemében a különféle dolgok iránti hatalmas érdeklődést. Kicsi szemeit tágra nyitva, száját kissé kinyitva, kezeivel, lábaival élénken kapálózva mintha kérdezné: miért van az, hogy anya és a család többi tagja időről-időre bevesznek a szájukba valamit (segítek: evésJ), és elkezdik megrágni? Vagy épp, ha kimegyünk sétálni, akkor mik azok az égig érő hatalmas zöld valamik (segítek: faJ), amik a babakocsi fölött elsuhannak? (tovább…)