Gyakori Kérdések

Mi a babajelbeszéd?

A babajelbeszéd egy kommunikációs módszer a baba és a szűkebb (szülők és testvérek), valamint a tágabb (rokonok, barátok, bölcsődei gondozók, babysitter) környezetében élők között. Célja, hogy egymás megértését megkönnyítse.Jellemzően a kezek használatával történik az információátadás.A gyerekekben nagyon korán és intenzíven jelentkezik az a vágy, hogy megértessék magukat másokkal, viszont az első életévekben hangképző szerveik még nem eléggé fejlettek ahhoz, hogy beszélni tudjanak. Ez a módszer a beszéd megjelenéséig nyújt hathatós segítséget.

Mire kell feltétlenül figyelned?
  • Mindig ki kell mondani az adott szót, amikor mutatod a jelet.
  • Teremtsd meg az alkalmat, hogy egy adott jelet újra és újra megmutathass, ismétlés a tudás anyja.
  • Légy türelmes gyermekeddel, ha nem jelez vissza, amikor várnád.
  • Légy játékos, ne legyen kötelező jellege a tanulásnak.
  • Az általatok alkotott jelek esetében figyelj oda, hogy azok legyenek egyszerűek, egyértelműek, tehát eléggé különbözzenek a többi jeltől, emlékeztessenek az adott dologra, és ne legyen hozzá szükségetek finommotoros mozgásra.

Forrás: Linda Acredolo, Susan Goodwyn, Doug Abrams: Babajelek, Hogyan beszélj a gyerekeddel, mielőtt még beszélni tudna, Kiskapu, 2008.

Miért jó a babajelbeszéd?

Jobb kommunikációs képesség

  • Kutatások igazolták, hogy felgyorsítja a beszédtanulást.
  • Nagyobb szókincse lesz a kicsiknek, átlagosan 1 évvel előzik meg kortársaikat.
  • Segíti a kreatív kifejezésmódot.

Jobb gondolkodás

  • Elősegíti a fogalmi gondolkodás kialakulását.
  • A jelelők jobban teljesítenek az IQ és memóriateszteken, valamint a szerepjátékokban is.
  • A babák sokkal több dolgot észrevesznek, mint azt a szüleik korábban gondolták, és meglepően jól emlékeznek is rájuk.

Nagyobb érzelmi stabilitás

  • A sikeresebb kommunikációnak köszönhetően kevesebb sírásra lehet számítani.
  • Csökkenti a frusztrációt, mivel a síráson és a mutogatáson túl a gyermek rengeteg lehetőséget kap, hogy kifejezze gondolatait.
  • Erősíti a kötődést.
  • A sok sikerélmény következtében nagyobb önbizalomra tesznek szert a gyermekek, ezáltal nagyobb az érzelmi stabilitásuk.

Forrás: Linda Acredolo, Susan Goodwyn, Doug Abrams: Babajelek, Hogyan beszélj a gyerekeddel, mielőtt még beszélni tudna, Kiskapu, 2008.

Mikor kezdj hozzá?

A legjobb, ha 6 hónapos korban kezditek el, azonban azt vedd figyelembe, hogy a legtöbb baba csak 9 és 12 hónapos kor között kezd el visszajelezni. El lehet kezdeni a tanítást akár születés után egyből, illetve a gyermek körülbelül két és fél éves koráig.

Ha az alábbiak bármelyikére igen a válasz, akkor itt az idő belefogni.

  • A baba legalább 6 hónapos.
  • Rámutat dolgokra.
  • Eléd tesz tárgyakat és várja a reakciót.
  • Pá-pát integet, bólogat vagy rázza a fejét.
  • Képeskönyvek érdeklik.
  • Csalódott, ha nem tudja megértetni magát.

Légy türelmes, előbb utóbb minden baba visszajelel, várhatóan az első jelek elsajátítása fog a legtovább tartani. Vedd figyelembe, hogy minden baba a saját ütemében tanul!

Forrás: Linda Acredolo, Susan Goodwyn, Doug Abrams: Babajelek, Hogyan beszélj a gyerekeddel, mielőtt még beszélni tudna, Kiskapu, 2008.

Hogyan kezdj hozzá?
  • Az elején kevés jelet használj!
  • Mindig mondd ki az adott szót, amikor használod a jelet!
  • Ismételj minél többet!
  • Ha szükséges segíts úgy, hogy vezeted a kezét!
  • Illeszd be a napirendbe a jelek tanulását!
  • Keresd az alkalmat a jelek használatára!
  • Figyeld a gyermeked saját jeleit, Te is tanulj Tőle!
  • Légy türelmes!
  • Adj sok dicséretet, és jutalmazd egy széles mosollyal az erőfeszítését!

Forrás: Linda Acredolo, Susan Goodwyn, Doug Abrams: Babajelek, Hogyan beszélj a gyerekeddel, mielőtt még beszélni tudna, Kiskapu, 2008.

Mire számíthatsz, ha babád elkezdi használni a jeleket?

A gyermek

  • bármikor tud beszélgetést kezdeményezni,
  • mindenhol felfedezi a frissen megtanult jelet,
  • megpróbál saját jelet alkotni,
  • sokszor a hasonló dolgokat ugyanazzal a jellel illeti,
  • idővel több jel segítségével mondatokat alkot.

Forrás: Linda Acredolo, Susan Goodwyn, Doug Abrams: Babajelek, Hogyan beszélj a gyerekeddel, mielőtt még beszélni tudna, Kiskapu, 2008.

Idővel miért váltja fel a jelelést a beszéd?
  • A jelek egyre kevésbé lesznek alkalmasak bonyolultabb dolgok kifejezésére.
  • Egyre messzebbre megy a gyermek, és nem lát Téged.
  • Egyre gyakrabban találkozik olyanokkal, akik nem használják a babajeleket.
  • A játékokhoz egyre inkább szüksége lesz a kezére. (pl.: színezés, biciklizés, kirakózás)
  • Gondolatai egyre összetettebbek és bonyolultabbak lesznek.

A jelek elhagyása általában hosszabb idő alatt, fokozatosan megy végbe.

Forrás: Linda Acredolo, Susan Goodwyn, Doug Abrams: Babajelek, Hogyan beszélj a gyerekeddel, mielőtt még beszélni tudna, Kiskapu, 2008.

Nem találod a választ a kérdésedre?

Ha nem találsz választ a kérdésedre, akkor írj nekem és megpróbálok válaszolni!

Üzenet küldése