Babajelbeszéd bemutató órán jártunk

Mivel még kevéssé ismert hazánkban a babajelbeszéd, így elmondható az is, hogy jelenleg nem sokan vannak, akik oktatják. Zentai Kata volt az, aki elsőként tanította ezt a módszert Magyarországon, egy bemutató óráján jártunk, amelyről most közreadjuk tapasztalatainkat.

A reggel a szokott módon indult, elmentünk Rebekával az oviba, szépen átöltözött benti ruhájába, és egy búcsú puszi után már szaladt is be a csoportszobába a kis barátaihoz. Izabella és én pedig elindultunk a MOM Kulturális Központban megszervezésre kerülő babajelbeszéd órára.

Kata egy vidám hangulatú teremben üdvözölte a babákat és az édesanyákat. Belépve Izabella egyből felfedezte a szőnyegen heverő 3 színes figurákkal teli zsákot, izgatottan kezdte őket cipelni ide-oda. Kicsi lányom nagy örömére az óra kezdete után nem sokkal végre kinyíltak a zsákok, és sok-sok értékes kincs került elő belőlük. Volt ott sok színes labda, meg kisautó, közben pedig fülbemászó dalocskákat hallgatva Kata adott egy kis ízelítőt a jelekből. Ezt követően megkért bennünket, hogy mutatkozzunk be, és meséljük el, hogy mennyit tudunk a babajelbeszédről.

Kata is elmondta dióhéjban, hogy ő mit tart fontosnak. Megtudhattuk például, hogy ugyan a szájjal képzett jelek is segítik a jobb megértést, viszont a kézzel képzett jelek lehetőséget teremtenek arra, hogy a jel mutatása mellett egyből ki is mondjuk az adott szót. Megtudhattuk, hogy érdemesebb a kéz mozdulatait a jelelni kívánt dolog irányába vinni, mint külön rámutatni. Sokan kíváncsiak voltak arra, hogy hogyan hat ez a módszer a beszédfejlődésre, kiderült, hogy kutatások azt igazolták, hogy a jeleket használó babák előbb tanulnak meg beszélni, mint nem jelelő társaik.

Úgy gondolom, hogy Zentai Kata igazi szakértője a babajelbeszéd témának! Még aznap be is iratkoztunk a tanfolyamra, és izgatottan várjuk az előadásokat!

 

Szólj hozzá elsőként!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.