Interjú Kolos édesanyjával – 3. rész. Kolos „mesélt” nekünk kedvenc ételeiről

Kolos édesanyjával készítettem egy interjút, aki kisfiával 1 éve jelel. Az első részben olvashattok arról, hogy hogyan kerültek kapcsolatba a babajelbeszéd módszerével, és mikor kezdték alkalmazni, a második részből pedig megtudhattátok, hogy melyek voltak Kolos kedvenc jelei, és hogyan fogadta a környezetük ezt az új kommunikációs módszert. Az következő két kérdésre pedig alább kaphattok választ:

  1. Mesélnél nekünk egy olyan jelelős történetet, amit szívesen megosztanál másokkal is?

Zalán nagy segítség a jelelésben. Sokszor úgy kerül sor egy jel megtanulására, hogy közölne valamit az öccsével, s tőlem kérdezi, hogyan mutatjuk. Kolos a köszönöm jelét mutatta egy alkalommal, amire Zalán szóban szívesennel válaszolt, majd megkérdezte mi a szívesen jele, hogy mutathassa. Nem találtam a könyvben, mire ő szívet formázott a két kezével. Ez lett nálunk a szívesen jele, amit Kolos meg is tanult a bátyjától. Azóta játék közben így, mutogatva beszélgetnek egymással, amikor néha átengednek egy-egy játékot a másiknak: „köszönöm-szivesen”.

Az alábbi videó kapcsán az anyuka elmondta, hogy egy hirtelen ötlettől vezérelve kezdte el jeleltetni kisfiát, nem szokásuk ilyen formában „kikérdezni” a kicsit, Kolos viszont meglepően nagy lelkesedéssel tett eleget a kérésnek. Nézd meg a következő videón, hogyan mutatja többek között kedvelt ételeit.

Az étkezések után jöhet a fogmosás, Kolos ezt így szokta jelelni:

Babajelbeszed_Kolos_Fogmosas

Az első, kiemelt képen pedig láthatod, hogy hogyan jelzi a kisfiú, ha éppen elálmosodott.

  1. Milyen előnyökkel jár szerinted az, ha valaki babajelbeszédre tanítja gyermekét?

Ha valamit nem értek, addig mutogat vagy beszél hozzám a saját nyelvén, amíg meg nem értem. A lényeg hogy kommunikál, nagyon meg akarja értetni magát. Biztos vagyok benne, hogy a babának is fontos, hogy minél előbb megértesse magát, és sok helyzetben a szülőnek is sokkal könnyebb orvosolni a problémát, ha megérti a gyerekét. Ha megüti magát, mutatja a „fáj” jelét és azt is megmutatja, hol fáj. De ami a legfontosabb, hogy nagyon jó móka jelelni, mert rengeteg vicces pillanatot okoz… ki ne szeretne activityzni egy babával?

Kevés mássalhangzót tud még kimondani. A répa, a cipő, a hoppá, a kapa, a lapát mind így hangzik:
– Apa!
– Apa dolgozik. – válaszolom. Mire összeüti a két öklét. – Ja, hogy cipő! Ki akarsz menni?:)

Ezúton is nagyon szépen köszönjük Kolos édesanyjának az interjút, a képeket és a videókat!

Ha Neked is van jelelő Babád, küldd be Te is élményeiteket! Itt megteheted!

Szólj hozzá elsőként!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.