Cimke archívum

Egy lelkes édesanya örömteli beszámolója

Lénával 6 hónapos kora előtt kezdtük el a jelelést, 2-3 jelet mutattunk neki. Egy várandós napon találkoztunk ezzel a lehetőséggel, előtte nem is hallottunk róla, de nagyon megtetszett. Szerencsére kislányunk arra sarkallt minket, hogy vele igazán nagyszerű eredményeket érhetünk el, mert már 2-3 hónapos korában látszott, hogy nagyon fejlett és ügyes a finom motorikája. Nagyon ügyesen használta már akkor is az ujjacskáit. Utána mentünk el 6 hónapos korában a Jelel a babám tanfolyamra.

Sok jelet tanultunk, amit aztán a mindennapokban elkezdtünk alkalmazni. Először 9 hónapos korában jelelt vissza Léna, az első jele a lámpa volt. Azóta rengeteg jelet használ, felsorolni is nehéz, de akár séta közben is, ha meglát egy madarat, vagy kutyát, rögtön mutatja. Annak ellenére, hogy sok jelet használ, a beszédfejlődése sem maradt le, a kutya, cica szavakat már 14 hónapos kora óta mondja.

Sokkal könnyebb kitalálni, hogy mit szeretne, mert megmutatja jelekkel, hogy mit szeretne enni, vagy éppen mit lát, és nagyon örül, hogy mi értjük, amit közölni akar. A szobatisztaság is elkezdődött nála 15 hónaposan, ezeket a jeleket is mindig használjuk, és szól, ha ki kell mennie. Az esti rutin pedig, hogy amikor meglát, akkor mutatja, hogy szeretne menni, aludni, és szopizni.

Léna jelei: lámpa, cica, apa, aludni, szopizni, madár, baba, alszik, enni, bimbi, pisi, szem, száj, orr, gyere, autó, még, banán, sajt, fa, napocska, felhő, nyuszi, fürdeni, dolgozik, zene, szőlő, eső, hó., és lehet, hogy van, amit kihagytam:D

Fotó forrása: Shutterstock

Babajelbeszéd oktatók a Magyarinda Fesztiválon

Puskás Kriszti, a Babakezek – Budapest egyik oktatója, három gyermek anyukája….tavaly csatlakozott a Beszélő Babakezek Programhoz. Középső kislányommal, Izabellával kezdtem el jelelni, amikor ő 6 hónapos volt, és most Kristóffal tanuljuk a jeleket. Amikor a módszert megismertem, egyből beleszerettem!” – olvasható a magyarinda.hu oldalán megjelent cikkben.

A Magyarinda Fesztiválon összesen öt babajelbeszéd oktató tartott előadást. Zentai Katalin (Budapest), a Beszélő Babakezek Program megalkotója, Béczi Bernadett (Pécs), Kovács Andi (Eger), Tolnai Judit (Gyula) és Puskás Kriszti (Budapest). Nagyon örültem, hogy lehetőségem nyílt személyesen is megismerkedni vidéki oktató társaimmal! (tovább…)

Interjú a Beszélő Babakezek Programról

A Beszélő Babakezek Program oktatójaként meghívást kaptam a XXII. kerületi Promontor TV stúdiójába, ahol a programról készítettek velünk interjút.

Az alábbi videóból megtudhatod, hogy

  • hogyan találkoztunk a Beszélő Babakezek Programmal,
  • mit érdemes tudni róla dióhéjban,
  • miért fontos a gyerekek szempontjából a babajelbeszéd,
  • hány éves kortól, és meddig érdemes jelelni,
  • milyen szituációkban érdemes odahaza használni?

(tovább…)

“Beszélni tudsz a gyermekeddel, mielőtt beszélni tudna” – állítja Hanna édesanyja

A 14 hónapos Hanna édesanyja, Marcsi beszámol nekünk arról, hogy milyen babajelbeszédes élményekkel gazdagodtak az elmúlt hónapokban. Ezúton is köszönjük nekik, a sok szép képet, és hogy megosztották velünk jelelős tapasztalataikat! Ha épp a kedves olvasónak is vannak hasonló élményei, akkor itt megoszthatja velünk! (a bejegyzésben szereplő dőlt betűs részek a szerkesztő megjegyzései)

Marcsi: “Pár éve találtam véletlenül a Babajelek könyvet. Megvettem, azt gondoltam, hogy majd egyszer jó lesz, ha lesz babám. Aztán eltettem a könyvespolcra és el is felejtettem, hogy van ilyen könyvem. Majd Hanna megszületett és kb. 9 hónaposan elkezdett a lámpára mutogatni, akkor jutott eszembe, hogy nekünk van egy jelelős könyvünk. Gyorsan elolvastam, aztán “nekiálltunk” a jelelésnek. (tovább…)

Kata és kislánya, Anna jelelős tapasztalatai

Kata és kislánya, Anna jelelős tapasztalatairól alább olvashattok. Ha Te is úgy gondolod, hogy szívesen elmesélnéd, hogy milyen élményekkel gazdagodtatok gyermeketekkel a jelbeszéd használata által, akkor itt megteheted!

1. Mikor és hogyan ismerkedtetek meg a babajelbeszéd módszerével?
Egy barátnőm mesélte, hogy nagyon szeretik a kislányával, engem is kíváncsivá tett.

2. Mikor kezdtétek el mutatni a jeleket babátoknak? Hogyan fogadta? Mikor
jelelt vissza először?
14hónaposan kezdtük az alaptanfolyamot, mókásnak találta, 3 hónap után jelelt vissza először. Utólag belegondolva keveset használtam otthon, szinte csak Katánál jeleltem a tanfolyami alkalmak alatt.

3. Milyen véleménnyel volt a környezetetek? Hogyan fogadták azt, hogy Ti
ezzel az új módszerrel kommunikáltok a kicsivel? (tovább…)

Interjú Kolos édesanyjával – 3. rész. Kolos „mesélt” nekünk kedvenc ételeiről

Kolos édesanyjával készítettem egy interjút, aki kisfiával 1 éve jelel. Az első részben olvashattok arról, hogy hogyan kerültek kapcsolatba a babajelbeszéd módszerével, és mikor kezdték alkalmazni, a második részből pedig megtudhattátok, hogy melyek voltak Kolos kedvenc jelei, és hogyan fogadta a környezetük ezt az új kommunikációs módszert. Az következő két kérdésre pedig alább kaphattok választ:

  1. Mesélnél nekünk egy olyan jelelős történetet, amit szívesen megosztanál másokkal is?

Zalán nagy segítség a jelelésben. Sokszor úgy kerül sor egy jel megtanulására, hogy közölne valamit az öccsével, s tőlem kérdezi, hogyan mutatjuk. Kolos a köszönöm jelét mutatta egy alkalommal, amire Zalán szóban szívesennel válaszolt, majd megkérdezte mi a szívesen jele, hogy mutathassa. Nem találtam a könyvben, mire ő (tovább…)

Interjú Kolos édesanyjával – 2. rész. Kolos „mesélt” nekünk az állatokról

Kolos édesanyjával készítettem egy interjút, aki kisfiával 1 éve jelel.  Az interjú első részében olvashattok arról, hogy hogyan kerültek kapcsolatba a babajelbeszéd módszerével, és mikor kezdték alkalmazni, most pedig lássuk mit válaszolt az édesanya az alábbi kérdésekre.

       3. Milyen véleménnyel volt a környezetetek? Hogyan fogadták azt, hogy Ti
       ezzel az új módszerrel kommunikáltok a kicsivel?

 Főként a húgom fejezi ki gyakran a tetszését a jeleléssel kapcsolatban, szerinte ez „nagyon menő”. (tovább…)

Interjú Kolos édesanyjával – 1. rész. A másfél éves kisfiú „mesélt” nekünk családjáról, az időjárásról, no meg persze a kedvenc járműveiről

Kolos édesanyjával készítettem egy interjút, aki kisfiával 1 éve jelel.  Alább olvashatjátok az első kérdésekre adott válaszait.

  1. Mikor és hogyan ismerkedtetek meg a babajelbeszéd módszerével?

Négy éve, amikor az első kisfiam, Zalán megszületett az interneten olvastam a babajelelésről, és kíváncsivá tett, hogy tényleg működhet-e. Megvettem a Babajelek című könyvet, és a kisfiam 6 hónapos korában elkezdtem szorgalmasan mutatni neki a jeleket. Nem sok jelet tanultunk meg végül, mert ő nagyon korán elkezdett beszélni: a mutogatás mellé hamar mondta a szót is. Viszont amit megtanult lelkesen használta később is, csak éppen ki is mondta.  (tovább…)

„A gyerekek okosabbak, mint gondolnánk!” – Zentai Kata és kisfia, Berci jelelős tapasztalatai

Ígértem Krisztinek, hogy én is válaszolok a „Mit jelel a te babád?” kérdésére. Nos, az én fiam már nem baba, így hoztam egy régi írásom és azt egészítettem ki a mostani jelelős élményeinkkel.

„A babák okosabbak, mint gondolnánk!” Ezt megtudhatjuk a babajelbeszéd segítségével, amikor a kicsiny kezek „beszélni” kezdenek…

A babajelbeszédnek számtalan egyéb előnye mellett nekem a legcsodálatosabb az volt, hogy képes voltam bepillantani a beszélni még nem tudó babám gondolataiba, megtudhattam, mi az, ami különösen foglalkoztatja. Felhívta a természet szépségeire a figyelmem azzal, hogy jelelte a „HOLD”-at, amikor én csak a napi feladataimmal voltam elfoglalva, és észre sem vettem a Hold feljöttét. Megtudhattam, hogy milyen okos is valójában a babám, amikor következetesen és pontosan jelelte a „CSILLAGOK”-at az égen, és a sötét égbolton haladó csillagszerű pöttyöt pedig „REPÜLŐ”-nek. (tovább…)

Ildikó és gyermekei – Andris és Tomi – jelelős tapasztalatai

„Mi Andrissal jártunk! 10, 5 hós volt, mikor elkezdtük, 11 hónaposan visszajelelt (2 hét után), egy éves korára kb. 60 jellel kommunikált, mondatokat is alkotott (“szia apa” “eső elég”).

13 hónaposan kezdett beszélni, irtózatos ütemben, 16 hónaposan azt hitték, ovis, kétévesen két versszakkal énekelte az orgona ágát anyák napján, még nem volt kettő, mikor végigmondta a Jó éjszakát, Annipanni!-t, mintha olvasná.  (tovább…)