Ez teljesen természetes az elején, hisz a kicsik csak eléggé elnagyoltan tudják mutatni a jeleket. Legyünk nagyon figyelmesek a gyermekünk jelzéseit illetően, ha nem tudjuk egyből kitalálni, hogy épp mit akart, akkor mondjuk az alábbit.
„Látom, hogy mondani szeretnél valamit, de sajnos nem tudom, hogy mi az. Segíts nekem kitalálni! Mutasd meg ismét a kezecskéddel azt, amit az előbb! Hol látod azt, amit mutattál?”
Hátha kicsit másként mutatja, vagy az adott dolog irányába mutat, és mindebből rá tudunk jönni, hogy mire gondolt. Ha még ezek után sem sikerül megfejteni, akkor mondjuk a következőt.
„Örülök, hogy jeleltél, köszönöm! Nagyon ügyes vagy! Most sajnos nem tudom, hogy mit szerettél volna mondani. Gondolkodni fogok rajta, hátha rájövök.”
Tehát nagyon fontos, hogy dicsérjük meg az erőfeszítéséért, és kérjük meg, ha ismét látja az adott dolgot, akkor feltétlenül „szóljon” újra. Ha újra mutatja a jelet, akkor figyeljük meg, hogy mi lehet a közös az előző szituációban, és a mostaniban. Mondjuk mindkettő fürdéskor jött elő, mindkét esetben felfelé nézett, vagy netán mindkét esetben ugyanaz a dal ment a rádióban…stb.
Honnan fogod tudni, hogy valóban sikerült megfejteni a feladványt? Nézz a gyermeked szemébe, és a benne lévő ragyogás megadja kérdésedre a választ!
A bejegyzés elején található képen akár mutathatná Iza azt is, hogy nem értem, de valójában a képen a “nem értem, hogy hová lett!” jelet láthatod.
Vélemény, hozzászólás?