Az elmúlt hetekben próbáltunk a legkisebb családtag, Kristóf szokásait minél jobban kiismerni. Úgy néz ki, hogy szerencsénk van, mivel így 6 hét eltelte után talán már mondhatom, hogy fiunk nem a „sokat sírós, hasfájós” babák közé tartozik (remélem, nem kiabálom el a dolgot..) Azt azonban be kell, valljam, hogy már most hiányzik a jól megszokott közös nyelv – a babajelbeszéd, ami a pici Izánál anno olyan jól bevált.De addig is, amíg eljön annak is az ideje, lássuk csak, hogy milyen egyéb módszerek vannak az ilyen pici csecsemők jobb megértésére. Saját tapasztalat alapján, a legelső helyen áll az anyai megérzés. Ezt követi a gyerkőc által leggyakrabban használt jelzés, a sírás értelmezése. Összegyűjtöttem pár jellegzetes sírásfajtát, nézzük csak!
Éhség – sírni kezd, majd abbahagyja egy pillanatra, levegőt vesz, majd ismét sírni kezd.
Tele a pelus – halkan induló sírás, amely egyre erősödik, a baba izeg-mozog.
Fájdalom – éles, szinte sikító sírás, a baba levegő után kapkod.
Unalom – inkább kiáltozásra hasonlít, mint sírásra.
Álmosság – nyafogó sírás, nem találja a helyét, feje előre bukik, szemét és arcát öklével dörzsöli.
Betegség – csillapíthatatlan éles sírás, melyet fásult mozgás kísér.
Hogyan is érezheti magát egy pici baba, ha legtöbbször csak sírással tudja kifejezni magát? Elolvashatjátok egy korábbi bejegyzésemben.
A napokban találtunk egy érdekes videót, ahol egy férfi olyan fogásokat alkalmaz a gyerkőcökön, amelyektől azok egy pillanat alatt abbahagyják a sírást. Úgy gondolom, hogy a póz hasonlíthat az anyaméhben felvett helyzethez, ezért hallgathatnak el olyan gyorsan a kicsik. Kristófnál is alkalmaztuk, valóban hatékony, csak kissé nehéz kivitelezni, de azért megéri próbálkozni vele!
Sírások fajtáinak forrása: http://www.lelkititkaink.hu/testbeszed_csecsemo.html
Videó forrása: https://www.youtube.com/watch?v=rHD9Aw14vv8
Vélemény, hozzászólás?