A minap múlt Kristóf kisfiunk 5 hónapos, szépen növöget, igazi kis vasgyúró. Pár hete arra lettem figyelmes, hogy egyre többször látom megcsillanni szemében a különféle dolgok iránti hatalmas érdeklődést. Kicsi szemeit tágra nyitva, száját kissé kinyitva, kezeivel, lábaival élénken kapálózva mintha kérdezné: miért van az, hogy anya és a család többi tagja időről-időre bevesznek a szájukba valamit (segítek: evésJ), és elkezdik megrágni? Vagy épp, ha kimegyünk sétálni, akkor mik azok az égig érő hatalmas zöld valamik (segítek: faJ), amik a babakocsi fölött elsuhannak?
Mindezt látva úgy döntöttem, hogy itt az ideje megmutatni az első jeleket. Tudjuk, hogy hivatalosan a gyermek 6 hónapos korától javasolt elkezdeni a babajelbeszédet, de annak sincs akadálya, hogy előbb nekikezdjünk. Korábban már írtam egy bejegyzést a babák utánzási képességének fejlődéséről, amelyből azt is megtudhattad, „hogy az imitáción alapuló közös játékok bevezetésének nincs alsó korhatára, akármilyen pici is a baba, bátran lehet biztatni az utánzásra”.
Nem sokat töprengtem azon, hogy melyek is legyenek az első jelek, elég Kristóf tekintetét figyelnem, ő megadja a megfelelő választ. Eddigi jeleink a szopi, az enni (nővérkém, Izabella, sajátos módon jelelte azt, ha éhes volt, itt megnézheted), inni, kutya és a fa. Most, így 5 hónaposan szerintem elegendő ennyi, a legközelebbi Kristófos bejegyzésből megtudhatod majd, hogy mivel bővült a repertoár.
De most lássuk az első igazi hozzátáplálós pillanatokat:
Vélemény, hozzászólás?