Anya: 10 hónaposan jelelte először Izabella a macit, brüm-brüm mondásával, azóta is a kedvenc jelei közé tartozik. A jelek használatának gyakorisága szempontjából négy csoportot lehet megkülönböztetni:
- pár alkalommal használt jel – van olyan jel, amelyet csak egyszer láttam tőle, pl.: papagáj,
- egy adott időszakban sűrűn használt jel, de később „elfelejtődik”, vagy éppen már nincs kedve mutatni, pl.: hinta,
- alkalomtól függően ma is használja, pl.: játszótér
- nap, mint nap mutatott jel, a megtanulást követően minden alkalmat megragad, hogy használja az adott jelet, pl.: labda.
A brüm-brüm, mint maci ez utóbbi csoportba tartozik, szinte nem telik el nap, hogy ne hallanánk a már jól ismert jelet. Még mielőtt megmutathattam volna a maci „hivatalos” kézzel képzett jelét, – keresztbe tett kezekkel, mind a 10 ujjunkkal „karmoljuk meg” a vállainkat – ezt megelőzően gondolta úgy Izabella, hogy jó lesz neki a macira a brüm-brüm jel. Nem volt nehéz kitalálni, hogy honnan jött az ötlet, sűrűn mondogattam az állatok tanításakor, hogy „mit mond a maci?”és válaszoltam is rá, hogy „brumma-brumma.”
Izabella: Nem csoda, hogy sűrűn brümmögök, mivel ha jobban belegondolok, tele van a lakás macikkal. Már a bejáratnál van egy mackós fogas, kifejezetten a gyerek holmiknak, amit persze minden öltözéskor meg kell mutatnom anyáéknak. Aztán ott van Rebeka ágya, ahol egyből két medve is szunyókál, nem beszélve a falvédőről, ami telis tele van édes macifigurákkal. A gyerekfogkrémen is ott vigyorog egy kis bocs, mindig el is kérem anyától, hogy közelebbről szemügyre tudjam venni. Jaj, és ne feledkezzünk meg arról, hogy Rebeka ovijában van egy maci csoport is, képzelhetitek mennyit szoktam ott brümmögni!
Van egy állatka, amit szintén macinak szoktam nézni, de anya és apa már többször elmondták, hogy az bárányka, és nem a medve koma.
Nagyon szeretek az építőkockákkal játszani, amik közül a macis a kedvencem, sokszor csak ezzel az eggyel rohangászok fel-alá a szobában, anya le is videózott vele, itt egyből meg is tudod nézni:
Anya: A maciról az alvókák jutottak eszembe. Jó, ha van a kicsinek egy olyan plüss figurája, amit elalváskor átölelhet, éjszaka hozzábújhat. Érdemes a baba 5-6 hónapos korában egy jó puha állatkát, vagy babát betenni az ágyba, – vigyázzunk, hogy ne legyen gomb szeme, vagy orra, mert lenyelés esetén fulladást okozhat – hogy megszokja a baba, ha később azt a figurát adjuk a kezébe, akkor tudja, hogy eljött az alvás ideje. Még Rebeka születése után ajánlották nekem az Éjszakai gondoskodás c. könyvet, amely számos értékes gondolatot tartalmaz a témát illetően, ebből szemezgettem egy kicsit:
„Hagyjunk a baba mellett egy mamaholmit! Ha a kisbaba nagyon rosszul viseli az elszakadást, mégis magára kell hagynunk éjszakára, könnyebben elalszik, ha otthagyunk mellette egy olyan tárgyat, amely a mamára emlékezteti.”
„…a Kaliforniai Egyetem kutatói kifejlesztettek egy lélegző játék mackót, amelynek a légzőszerkezetét össze lehetett hangolni a kisbaba légzésével. A kisbaba odabújhat a lélegző mackóhoz.”
„A bölcsőben vagy a kiságyban ne középre helyezzük a kisbabát, hanem úgy tegyük le, hogy hozzáérjen az ágy egyik széléhez. A babák valószínűleg nagyobb biztonságban érzik magukat álmukban, ha van mellettük valami vagy valaki. Ez az oka annak, hogy a kicsik sokszor odabújnak a kiságy sarkába, a védőkorláthoz, vagy anyához és apához a családi ágyban.”
Az idézetek forrása: Dr. William Sears, Éjszakai gondoskodás, Sanoma Budapest Kiadó, 1999, 61.o.,66.o.
Vélemény, hozzászólás?