Brüm-Brüm 2. rész: Autó

Izabella: 2014. július 22-én – 10 hónaposanhasználtam elsőként az autó jelét, ami esetemben a brüm-brüm mondása volt. Anyu mindig mutatta a kezével is a jelet, tekergetett egy képzeletbeli kormányt, de az nekem túl bonyolultnak tűnt, így mai napig a jól bevált brüm-brüm-nél maradtam. A kedvenc cumimon is például egy autó van, így az „egyértelműség kedvéért” az összes cumit brüm-brüm-nek neveztem el.

Ha az utcán hallok elmenni egy hangosabb autót, akkor egyből rázendítek. Ha „nínós” autót hallok, akkor arra egy külön jelet szoktam használni, mégpedig mutatom a fülem, hogy hallok ám valami érdekeset kintről, majd a fény jelét használom. Ekkor anya elmosolyodik, és máris tudja, hogy mire gondoltam. Jó pár autós játékot is kinéztem már magamnak, itt láthatjátok az egyiket:

Babajelbeszed_Auto_20141205_121334

Nézd meg a második videót is, ami a brüm-brüm jeléről készült:
Az első brüm-brüm bejegyzést, amely a maciról szól, itt olvashatod.

Egy alkalommal anya épp végzett a ruhák teregetésével, amikor nagy bőszen elkezdtem a ruháskosár felé mutogatni, majd kitartóan ismételgettem, hogy brüm-brüm. Anya először nem értette a dolgot, majd fejéhez kapott és ezt mondta: „ Áh, hogy szeretnél egyet autózni a szennyes kosárban, úgy, mint múltkor! Hát gyere, üljünk bele, és menjünk egy kört!”

Aztán ott a babakocsim – jaj, de nem szeretem… – mivel annak is négy kereke van, így azt is ezzel a jellel illettem. A babakocsiról jut eszembe, egyszer a metrón beszélgetett Rebeka testvérkém anyával:

Rebeka: „Anya, mint jelent az a tábla ott?”
Anya: „Azt, hogy nem lehet a mozgólépcsőre babakocsit tolni.”
Rebeka: „Akkor nem is utazhatnak a babák a metrón?”
Anya: „Tudod, a babáknak is kell utazni valahogy, a babakocsit a liftbe lehet betolni.”
Rebeka: „Hát utazzon a baba az anyukája hátán!”
Anya: „Milyen igazad van, ez egyből nem is jutott eszembe, pedig mi is sokat utaztunk így.”

Anya: Nagyon klassz dolognak tartom, hogy a felnövekvő generáció számára már mennyire magától értetődő a hordozás. Nesze neked autó, nesze neked babakocsi, sokszor a legkényelmesebb anyán csüngve.

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.