A babajelbeszéd egy kommunikációs módszer a baba és környezete között. A jelek képzésénél jellemzően a kezeket használjuk, melyek segítségével képesek leszünk beszélgetni gyermekünkkel, még mielőtt beszélni tudna. Soha ne tévesszük szem elől az alapvető célt, egymás minél jobb megértését!
Az egyik legfontosabb szabály az, ha mutatod a jelet, akkor mindig ki kell mondani az adott szót. Érdemes minél többször, és minél több fajta dolgon (több féle hal egy akváriumban, műanyag hal fürdőkádban, hal egy könyvben) keresztül bemutatni az adott jelet.
A jelek legyenek egyszerűek, egyértelműek, tehát eléggé különbözzenek a többi jeltől, emlékeztessenek az adott dologra, és ne legyen hozzá szükség finommotoros mozgásra.
Tudományos kutatások igazolják számos pozitív hatását, mint például azt, hogy a jelelő gyerek szókincse egy évvel haladja meg kortársaiét, és nem mellesleg, várhatóan kevesebbet fog sírni, mivel a meg nem értettség, ill. a félreértések száma csökken.
A jelek mutogatását körülbelül 6 hónaposan ajánlott elkezdeni, a gyerekek 9-12 hónapos koruk körül szoktak visszajelelni. Természetesen lehet korábban is és később is alkalmazni.
A fentiekről bővebben a Gyakori kérdések menüpont alatt olvashatsz.
Vélemény, hozzászólás?