Jelel_A_Babam_Babajelek_Babajelbeszed_1_20151130_182136

Utánozás majomszokás…?

A csecsemők már nagyon korán próbálják utánozni a körülöttük lévő embereket, ez részükről fontos tanulási folyamat. Az utánzás képessége a növekvő intelligencia jele, és azt mutatja, hogy a csecsemő már sokat megért a körülötte lévő világból. Az egyik vizsgálatban kisbabáknak felnőttek arcképét mutatták, az egyiknek nyitva volt a szája, a másik kinyújtotta a nyelvét, a harmadik lebiggyesztette az alsó ajkát. A kutatók azt állapították meg, hogy a kicsik nagyon gyorsan utánozni kezdték a felnőtt arckifejezéseket.

A szülők el szoktak olvadni, amikor néhány órás, vagy néhány napos gyermekük utánozni próbálja azt a mimikát, amellyel ők beszélnek hozzá.  Azonban tudnunk kell azt, hogy ezek a kezdeti arckifejezések – mosolyog, vagy épp ha kidugja a baba a nyelvét – csupán csak reflexszerűek, és még nem tekinthetőek akaratlagos utánzásnak. Mindezek mellett azonban fontos megjegyezni, hogy az imitáción alapuló közös játékok bevezetésének nincs alsó korhatára, akármilyen pici is a baba, bátran lehet biztatni az utánzásra, és ne feledjük el megdicsérni minden egyes apró, válasszerű mozdulatát.

Az első szándékos utánzási kísérletek három-négy hónapos kor körül jelentkeznek, ekkor még a csecsemő a mindennapi életben előforduló mozdulatokat másolja. Van, ami tipikusan könnyebben szokott menni – például a nyelv kiöltés a szopási reflex miatt – és van, ami nehezebben.  Négy hónapos korban megjelenik a hangadás, tapsolás és az orrfintorgatás utánzása. Nyolc hónapos korra már inkább a kevésbé szokványos mozdulatok keltik fel a babák érdeklődését. Egy 12 hónapos gyermek inkább konkrétabb játékok iránt érdeklődik, például az építő kockák iránt. A késleltetett utánzás pedig csak a 14-18 hónapos kor környékén jelenik meg, amikor is a gyermek pontosan képes lemásolni a másik mozdulatait.

A fenti szakirodalmi megállapítások egybevágnak a saját babajelbeszédes tapasztalatainkkal, mivel az első konkrét jelünk 9 hónaposan Izabellával a fény volt, majd a bonyolultabb jeleket valóban csak hónapokkal később láttuk viszont. Azt, hogy pontosan mely jelet mikor sajátított el a kis Iza – összesen 120 különféle dolgot tudott beazonosítani 18 hónaposan – , ill. ezeket milyen gyakran használta, itt tudod megnézni.

Izabella a képeken a Beszélő Babakezek Majmookáival látható. A rendhagyó – narancs és lila – színű majmok Horgooka alkotásai, mely márkanévvel kiváló minőségű fogzós ékszerek, szoptatós nyakláncok, hordozós láncok készülnek. Ha már a majmoknál tartunk, akkor nézzük meg az alábbi videón, hogy hogyan is van a majom jele.

Forrás

Octopus Publishing Group Ltd., A baba első éve, Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadó, 2009., 57.o.
Kyra Karmiloff and Annette Karmiloff-Smith PHD, Amit a baba kérdezne, ha beszélni tudna, Hajja és Fiai Könyvkiadó, Debrecen, 2006. 56. o., 176-178. o.

2 hozzászólás

  1. takacs agi

    Mennyi munka van ebben te Krisztina! Le a kalappal! Nagyon ugyi vagy.puszik 🙂

    • Krisztina

      Köszi a hozzászólást! Nem tagadom, hogy egy-egy bejegyzés elkészítése nem kevés munka, főleg a videók összevágása és feliratozása vesz el sok időt, viszont cserébe remélem, hogy sok szülőnek tudunk majd segíteni az itt megosztott információkkal! Sőt bízok benne, hogy mások is kedvet kapnak, hogy megosszák tapasztalataikat a jelelababam.hu-n keresztül!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.