Cimke archívum

Majmok és a jelbeszéd

Pár hete párom talált egy cikket, melyben arról adnak hírt, hogy egy majom a jelbeszéd jeleit használva kommunikál. Elgondolkodtam, hogy vajon eddig hány majom lehetett erre képes? Miket tudtak kifejezni? Kicsit körbejártam a témát.

Az elején máris egy helyesbítéssel élnék, hisz nem az összes majom képes elsajátítani a jeleket, hanem csak a csimpánz, amely az emberszabású majmok egy neme. A leghíresebb csimpánzokról olvashattok az alábbiakban.

Beatrix Gardner a 60-as évek közepén a siketnémáknak kifejlesztett jelbeszédet kezdte el tanítani egy Washoe nevű 10 hónapos nőstény csimpánznak, így lett Washoe az első nem emberi lény, aki alapszinten elsajátított egy emberi nyelvet. Washoe saját magától is alkotott jeleket, ilyen volt például a fogmosás jele. A szóképzésig is eljutott, a kutatók által következetesen „hideg doboz”-nak jelzett hűtőre a csimpánz mindig a „nyit, étel, ital” jeleket használta. A maga módján még káromkodott is, az általa nem kedvelt személyek nevéhez hozzátette a „koszos” jelet. Washoe kb. 30 két- vagy háromszavas szókombinációt is használt. A csimpánznak örökbe adtak egy kismajmot, Loulist, akit minden külső motiváció nélkül elkezdett tanítgatni a jelbeszédre. Loulis 8 napon belül visszajelelt.

(tovább…)

Utánozás majomszokás…?

A csecsemők már nagyon korán próbálják utánozni a körülöttük lévő embereket, ez részükről fontos tanulási folyamat. Az utánzás képessége a növekvő intelligencia jele, és azt mutatja, hogy a csecsemő már sokat megért a körülötte lévő világból. Az egyik vizsgálatban kisbabáknak felnőttek arcképét mutatták, az egyiknek nyitva volt a szája, a másik kinyújtotta a nyelvét, a harmadik lebiggyesztette az alsó ajkát. A kutatók azt állapították meg, hogy a kicsik nagyon gyorsan utánozni kezdték a felnőtt arckifejezéseket. (tovább…)

A másfél éves Izabella 100-nál is több jel segítségével kommunikál

Legutóbb az alábbi jeleket tanulta meg Izabella:

nyalóka
hajpánt
gitár
szappan
csillag
paradicsom
busz
puha
sétálni
hallani
elefánt
tükör
cumi
sebtapasz

kinyitni…

Négy hónappal korábban már íródott egy bejegyzés arról, hogy hány jelet tud Izabella, erről itt olvashatsz bővebben. Akkor is, és most is fontosnak tartom elmondani, hogy nem a mennyiség az, ami számít! A lényeg, hogy a babajelek segítségével a szülők és a gyermekek jobban meg tudják érteni egymást. Most pedig lássuk az elemzést! (tovább…)

Brüm-Brüm 1. rész: Maci

Anya: 10 hónaposan jelelte először Izabella a macit, brüm-brüm mondásával, azóta is a kedvenc jelei közé tartozik. A jelek használatának gyakorisága szempontjából négy csoportot lehet megkülönböztetni:

  • pár alkalommal használt jel – van olyan jel, amelyet csak egyszer láttam tőle, pl.: papagáj,
  • egy adott időszakban sűrűn használt jel, de később „elfelejtődik”, vagy éppen már nincs kedve mutatni, pl.: hinta,
  • alkalomtól függően ma is használja, pl.: játszótér
  • nap, mint nap mutatott jel, a megtanulást követően minden alkalmat megragad, hogy használja az adott jelet, pl.: labda.

A brüm-brüm, mint maci ez utóbbi csoportba tartozik, szinte nem telik el nap, hogy ne hallanánk a már jól ismert jelet. (tovább…)